Október 13-án reggel Biskekből átrepülünk a kínai Ürümqibe, és onnét délnyugat felé folytatjuk az utunkat. Így kihagyjuk az eredeti tervünkben szereplő kínai Xinjiang tartományt, avagy Turkesztán keleti részét, avagy Ujgurföldet, avagy ahogy tetszik. Okaink számosak:

– Indulás előtt sem voltunk meggyőződve arról, hogy Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Kirgízia nevezetességei után Xinjiang sok újat tud mutatni. Eleve kevesebb itt a látnivaló, az pedig már nem nagyon villanyoz fel minket, hogy hülye fejfedőket viselő közép-ázsiai férfiakat lássunk birkákra alkudozni.
– Bárkivel beszéltünk eddig, aki Közép-Ázsia kínai és nem-kínai részében egyaránt járt, mind azt mondta, hogy az előbbi közel sem akkora szám mint az utóbbi.

– Ha Kína felől jönnénk, Xinjiang sok újat tudna mutatni, de nyugat felől érkezve nem igazán. Ha már láttuk az igazi Közép-Ázsiát, mit nézzünk azon a részén, amit a kínai többség éppen bedarál?
– Majdnem két hónap Közép-Ázsiából elég, most már szeretnénk valami mást látni.

November elejére tervezünk Pekingbe érni, aztán le délnek, és ha a jóisten és a myanmari junta megsegít, akkor december közepén át Myanmarba.

És frissítettünk a legeken, nagyon reméljük, hogy hamarosan a fotókon is sikerül.