Elég magasak voltak az elvárásaink Szamarkanddal kapcsolatban, és most nagyon jó érzés, hogy a legteljesebb mértékben teljesültek is. A város Shangri-Lával, Timbuktuval és El Doradóval együtt valahogy már a neve alapján is a talán igazából nem is létező helyek közt van, ahova az európai ember csak elmondhatatlan szenvedések árán juthat el, ha egyáltalán bárhogy. Nekünk […]

Az üzbegisztáni vonatozásnak semmi köze a romantikus kalandregényekben megismert, orientális kéjutazáshoz. Óriásiak a távolságok, a lerobbant szocialista vagonokban rosszak a körülmények, ráadásul az ablakon keresztül bámult táj semmiért sem kárpótol. Unalmas síkság vagy száraz sivatag, elszórtan egy-egy tevével, ami tíz perc után már kevés a szórakozáshoz. A 11 órás Taskent-Bukhara vonatút még elviselhető volt kétszemélyes […]

Utunk legnyugatibb pontját, Nuqus városát Khívából értük el, kedvenc szavunk, egy csillagtúra keretében. Sőt, tulajdonképpen ez egy fakultatív kirándulás volt. Nuqus Karakalpaksztán fővárosa, a fekete kalaposok néhány százezren vannak csak, és saját nyelvük ugyan van, identitásuk viszont annyira elmosódott az évszázadok során, hogy jelenleg éppen arra próbálnak rájönni, pontosan milyen kalapokról vagy sapkákról kapták a […]

Meleggel és gyomorbántalmakkal teli, hétórás utazás után értünk el blogunk névadójába, Khívába. Bukharából az út végig a sivatagon át vezet, amiben homokdűnék csak elvétve vannak, inkább kiszáradt kórókkal teli pusztaság az egész. A meleg így is elképesztő, amikor nem 120-al mentünk és nem hűtött egy kicsit a menetszél, simán ötven fok volt a kocsiban. Khíva […]

(Mivel nagyon-nagyon lassú internetkapcsolatokat találunk csak a vidéki Üzbegisztánban, sok képet majd csak akkor töltünk fel, ha van valami gyorsabb.) Három napja vagyunk Üzbegisztánban, és már találkoztunk mindhárom posztszovjet közhellyel: a Köcsög Rendőrrel, a Barátkozó Orosz Alkoholistával és az Egykor Megszálló Katonával. Az első volt a legkellemetlenebb, de tulajdonképpen a másik kettő nélkül is kibírtuk […]